Magyarország: Fabók Ágnes – Nem akarnak hajléktalanná válni (Local social problems, incl. the problems encountered by minorities and the marginalized groups)

Nem akarnak hajléktalanná válni

Abban reménykedik a család, hogy egy kis segítséggel újra lakhatóvá tudják tenni szobájukat.

Debrecen – Van egy elfelejtett telep az egykori debreceni GÖCS mögött, ahol 35 ember él nehéz körülmények között. Figyelem egyszer irányult rájuk, amikor 2008-banmolotov-koktélt dobtak a házra, ami egykor munkásszálló lehetett a gyár dolgozói számára. A barakk-szerű, rozoga épület, melyhez egy trafóház mögötti „úton” lehet csak bejutni, ma tíz szoba-konyhára felosztva szolgál otthonul öt-öt magyar és cigány családnak – mutatja László, aki az Apafája utcáig elénk jött, hogy bekísérjen minket. A négy gyerekkel, nyolc unokával büszkélkedő férfi szabadkozott a sáros út miatt, mint mondta próbálták már kérni, hogy legalább egy járdát csináljanak nekik a köves útig, családonként öt-öt ezer forintot fel is ajánlottak az önkormányzatnak „önrészként”, de hiába.

A szerencsén múlott

Miközben ipari épületek árnyékbában, lécekből, redőnydarabokból összetákolt kerítések mellett haladtunk, lépten nyomon egy-egy jól táplált macska szegődött mellénk. A rendezett udvarról a rongyokkal „szigetelt” ajtó mögötti lakrészbe lépve ismertük meg Lakatos-Balogh Irént, aki férjével, Lászlóval, valamint súlyos beteg unokájukkal, egyik lányukkal és vejükkel él(t) eddig a komfort nélküli – a körülményekhez képest takaros – szoba-konyhában. Víz akkor van, ha nem fagy be a kút, áram pedig, ha nincs eső, mert – mint megtudtuk – olyankor beázik a biztosíték és „lecsapja”.

DI_roma_csalad_a_Gocs_mellett-12-300x199

Innen azonban menniük kellett, mert a koros épület teteje a hó súlya alatt előbb csak megrogyott, majd az olvadástól felvizesedett tető február 23-án éjjel beszakadt. Csak a szerencsén múlott, hogy épp akkor nem feküdt senki a kanapén.

Nyolcan egy szobában

– Hatalmas csattanásra, üvegcsörömpölésre keltem fel. Gyorsan felkapcsoltam a villanyt hívtam a fiamékat, akik itt laknak a szomszédba. Minden tönkre ment, az ágy még azóta sem száradt ki. A poharaim összetörtek, a családi fényképek eláztak a ruhákkal, ágyneművel együtt, amik a leszakadt tető alatti szekrényben voltak – vette lasjtormba a károkat Irénke. A legnagyobb baj azonban az, hogy a katasztrófavédelmi szakemberek és a statikus szerint is menniük kell, életveszélyessé vált a szoba és a konyha is. – Az önkormányzat felajánlott egy helyet az átmeneti szálláson, de oda nem szívesen mentünk volna. Ráadásul három nap utána fizetni kellett volna, ami bajosan menne abból az 52 ezer forintból, amiből most öten élünk. A lányomhoz, meg a fiamhoz hurcolkodtunk át, így az egyik házban (ugyanekkora szoba-konyha – a szerző.) most nyolcan a másikban meg öten vagyunk – panaszolta a súlyos szívbeteg, asztmás nő, aki rossz egészségi állapota ellenére is elvállalna bármilyen munkát – nyaranta szezonálisat általában sikerül is neki. Abban bíznak cikkünk nyomán talán lesz olyan, aki, ha nem is pénzzel, de anyaggal (cserép, gerenda, szarufa stb.) tud nekik segíteni, hogy újra lakhatóvá tegyék a szobájukat. (A megerősítésre egyébként az épület szinte összes lakásában szükség lenne, a rokonok lakásaiban járva számos beázás és nagyobb repedés jelzi ezt.)

Hiába van szakmájuk

Az évek óta szintén munkanélküli családfő és felesége több mint húsz éve költöztek Debrecenbe Hadházról, gyermekeik és unokáik már itt születtek. A kis lakást akkor vették, amikor korábbi otthonukból a pláza építése miatt költözniük kellett. – Az a kis pénz, amit akkor kaptunk, többre nem volt elég, de örültünk, hogy fedél került a fejünk felé, és nevelhettük a gyerekeinket. Büszkék vagyunk arra, hogy mind a négyüknek szakmát tudtunk adni a kezükbe. Szobafestő, élelmiszeripari szakmunkás, hús és hentesáru eladó, cipőfelsőrész készítő – sorolta Irénke, elkeseredetten hozzátéve: sajnos egyikük sem talál állást. – A legkisebb, szobafestő fiú a DEHUSZ-nál volt, de letelt az ideje, most várnia kell, hogy újra kaphasson közmunkát.

KERETBEN:

Esélytelenül, súlyos betegen

Beszélgetésünk közben a nagymama kezét szinte el sem engedte ötéves unokája Zsanett, aki szintén súlyos beteg. Mint megtudtuk, születése óta már háromszor műtöttek, arcán és testében is mindig kiújuló ciszták vannak.

– Nem vették észre a bajt a terhesség alatt, a szülés után mondták is, hogy hagyjuk inkább a kórházban. Nem is értettük, hogy gondolták ezt – idézi fel a történteket Irénke, aki – mivel a gyereknek állandó felügyelet kell – magához vette Zsanikát. – Azt mondták nem lesz önálló, szilárd ételt se tud majd enni, mára azonban már szobatiszta és megtanítottam enni is – meséli büszkén.

A nagymama legnagyobb szívfájdalma – mint mondta –, hogy hiába mennek az ikrek (Zsaninak van egy egészséges ikertestvére Evelin) jövőre oviba, hiába járnak a nagyobbak már iskolába, innen nem sok esélyük van a kitörésre. – Más gyerek játékokra vágyik, a mi unokáink meg fürdőszobára. Lavórban tudunk csak fürdeni, csúfolják is ezért a kicsiket a társaik – jegyezte meg László, aki arról is beszélt, több helyről kértek már segítséget. Aba-Horváth István, a megyei cigány önkormányzat elnöke mindössze egy kis krumplit és hagymát tudott nekik felajánlani – mondta.

Fabók Ágnes
agnes.fabok@inform.hu

Fotó: Hajdú-bihari Napló/Derencsényi István

Agnes Fabók – 29 years old, journalist at Hajdú-bihari Napló since 2007

2 July 2013